A következő címkéjű bejegyzések mutatása: merész. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: merész. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. március 2., hétfő

Rock lady

Vannak emberek, akiknek hiába mondják azt, hogy ez meg ez a szín állna jól, vagy ez meg ez menne a szemükhöz, hajukhoz, ha nekik megvan a maguk kötött stílusuk. Ilyenek például a rocker és metálos csajok. Őket valószínűleg nem veszed rá arra, hogy használják, a most „trendi” cukor rózsaszínt, vagy az új szivárványos sminket. De találtam valamit, ami szerintem nekik is fog tetszeni, és ami most egész divatos is lesz. Ezt a sminket viselte Laura Nichol, az egykori Light This City tag is a Revolver fotózásán. Ismerjük meg Laura sminkjének elkészítését!

1. lépés: Az arc
Kezdjük most is az alapozással. Most is fontos a szép, könnyű fedés. Használj krémes alapozót, ez most a célnak jobban megfelel! A pirosítót ne vidd túlzásba, max. egy kicsi rózsaszínt használj!

2. lépés: A szemek
Ezután jön a szem, mai az egész make up lényege. Kezd a szemed fekete kontúrozásával, a kontúrvonalat pedig ne felejtsd el elsatírozni. Ezután jön az alapszín, ami a lila. Ebből is válassz fényesebb árnyalatot, ennél a sminknél a matt színek nem mutatnak olyan jól. Az alsó szempillasor alá is rakj egy keveset!
Ezután jöhet a türkiz szín! Ebből a belső és a külső szemzugba is rakj! Így egy érdekes türkiz-lila-türkiz hármast kapsz, amelyek területei úgy jó, ha nagyjából egyenlő arányban oszlanak meg. Persze, mivel egy rockos-metálos sminkről van szó, emiatt a fekete színt sem lehet kihagyni. Igaz, én ehhez a sminkhez inkább a sötétszürkét ajánlom, de ha gondolod, a feketét is kipróbálhatod. Szóval, ebből a színből rakj egy kicsit a külső szemzugodba és a szemöldök alatti területen egy sávban. Végül az egészet dolgozd össze, hogy a színek kicsit jobban összefolyjanak.
A szempillaspirált most se felejtsd el! Ennél a sminknél igaz nem ezen van a lényeg, de egy szép hosszú és/vagy göndör mégis képes ellenállhatatlanná tenni a szemeidet. A legjobban a fekete spirál mutat, amitől kicsit drámaiabb lesz az összhatás. Ha kicsit bohókásabb akarsz lenni, akkor esetleg még a zöld vagy a lila színű spirál jöhet számításba, bár én ezeket személy szerint nem javaslom.
3. lépés: Az ajakak
Végső, de nem utolsó sorban az ajkak. Most ezekre ne fordíts túl sok figyelmet. Vagy egy natúr vagy egy finom, halványrózsaszín színű szájfényt használj. De az is elég, ha csak egy egyszerű áttetsző szájfényt kensz az ajkaidra. Most úgyis a szem a lényeg, arra kell vonzani a tekinteteket.

A végzet asszonya

Ez előző cikkekkel ellentétben, most az ajkak lesznek a főszerepben! Mára egy olyan sminket választottam, ami nem csak nagyon divatos, de egyben nagyon sexy és szenvedélyes is. Ez pedig nem más, mint Marilyn Monroe híres make-upja, ami szinte a védjegyévé vált. Egyszerű szem, tűzpiros ajkak, hibátlan, szinte porcelánbaba arcbőr, és azok a csodaszép loknik! Ok, nem mindenki van megáldva ilyen szép hajjal, de a smink elkészítése nem tartozik a legnehezebbek közé, így érdemes kipróbálni! Egy randin, vagy egy elegáns estén (főleg egy elegáns fekete, vagy vörös ruhához) pedig nagyon jól tud kinézni.
Legyünk a végzet asszonya!

1. lépés: Az arc
Ennél a sminknél ugyanis az áttetsző, könnyed alapozó és az arcpír használata kötelező. Ennek megfelelően alapozd szép világosra az arcodat, ne hagyd ki a szádat és a szemedet sem! Arra is ügyelj, hogy a T-vonalad matt maradjon!
A pirosítót nagyon fontos a tökéletes összhatás érdekében! Ha nagyon elegáns akarsz lenni, akkor egy pici aranyszínű csillámport is használhatsz. (de bánj vele csínján!)

2. lépés: A szemek
Most nem szabad a szemedre koncentrálni, ezért semmiképp ne készíts erős szemsminket! Egy dolgot viszont semmiképp sem lehet kihagyni: a szem tussal való kiemelését! A tusvonal a szem belsejétől haladva kifelé vastagodjon úgy, hogy a külső ívnél kissé megemelkedjen. Picit húzd tovább, így nagyon szép, nőies hatás érhető el. Majd jöhet a szempillaspirál, ami az egész smink szempontjából meghatározó lehet. Most valóban törekedj arra, hogy a szempilláid minél dúsabbak, hosszabbak legyenek. Ez a drámai hatás eléréséhez ez nélkülözhetetlen. Ha fokozni szeretnéd, akkor egy pici aranyos színt is adhatsz a szempilláidnak.
Persze, ha nem szeretnél megválni a szemfestéktől, akkor is van megoldás. Nem túl erősen, de használhatsz pezsgőszínű, vagy barackos-rózsaszínes esetleg halványan ezüstös színt is a szemhéjadon. De mint írtam, csak halványan, mert most nem ezen van a hangsúly! (Erre jó példa a legelsó kép, amin Sharon den Adel található )
De vannak, akik arra esküsznek, hogy ilyenkor az arcpírjükből raknak egy picit a szemükre, ami ugyancsak szépen tud mutatni, hisz így az egész arc egységesebben tud mutatni.

3. lépés: Az ajkak
Most kell jól figyelni, mert ez a smink lényege. Most nem szabad zavarba jönni, még ha túl erősnek is tűnik a szád színe, mert ettől lesz valaki a végzet asszonya. Első lépésben kontúrozd az ajkaid, ügyelj arra, hogy a szád vonalát kövesd! Érdemes utána az egész szádat is besatírozni, így ezáltal tartós, és kontúrmentes hatást érhetsz el. Majd jöhet a rúzs, ami szebben mutat, ha rúzsecsettel viszel fel. Ha ezzel végeztél, akkor egy papírtörlővel törölgesd le a felesleget. Ezután jön az átlátszó szájfény használata. Ez azért is hasznos, mert így az ajkaid optikailag nagyobbá tudod varázsolni és az ajkad ettől lesz igazán vonzó.

4. lépés: A körmök
A teljes összhatás érdekében ügyelj a körmeidre is! Egy gyönyörű vörös lakk csodákra képes, de ha ez már túl merész lenne neked, akkor is érdemes egy egyszerű, fényes, átlátszó lakkot a kezedre kenned.

Jó munkát hozzá! A következő cikkben újra a szemekhez fogok visszatérni, amikor is egy újabb kicsit merészebb sminket fogok bemutatni. ;)